Sandra D. Burrel nov. 04, 2017

A Viszkis

A film a magyar legendás bankrabló hihetetlen életét mutatja be. A történet alapján megismerhetjük Ambrus Attila bűnözői karrierét. Rabló volt, híres lett…
Ambrus Attila Romániában félárván, majd javítóintézetben nőtt fel, zűrös kamaszkori éveit otthagyva egy tehervonat alján érkezett Magyarországra.

Az új élete sem indult jól, se pénze, se barátnője nem volt. Eleinte egy hokicsapat kapusa és szertárosa volt, később rájött, hogy nagyon gyors és vakmerő. Egymás után kezdte el kifosztani a bankokat, postákat és utazási irodákat. Egyre több pénze lett, de ennél is többet akart magának és új szerelmének Móga Piroskának.

Schneider Zoltán nyomozó már régóta próbált lecsapni rá, de végre eljött a pillanat. Az utolsó akció kudarcba fulladt és végre kezei közzé került a 90-es évek vakmerő bűnözője.
A film több mint 1 milliárd forint költségvetésből készült el. Humor és látványos akciójelenetekben bőven lesz részünk, sőt átélhetjük hogyan is nézett ki egy bankrablás Trabantok és Bogárhátúak között.

Érdekességként Ambrus a  becenevét onnan kapta, hogy minden bankrablás előtt megivott egy pohár viszkit.
A filmet november 23.-tól láthatjuk a magyar mozikban.


Rendező:
Antal Nimród
Szereplők:  Csuja Imre, Klem Viktor, Ifj. Vidnyánszky Attila, Schneider Zoltán, Oszter Sándor, Bence Szalay, Björn Freiberg
Forgatókönyvíró: Antal Nimród
Zene: Yonderboi
Producer: Hutlassa Tamás, Hutlassa Barnabás
Operatőr: Szatmári Péter
Vágó: Kovács Zoltán

További információk

  • Film magyar címe:: A Viszkis
  • Film eredeti címe:: A Viszkis
  • Műfaj:: Életrajzi | Bűnügyi
  • Korhatár:: 12 éven aluliaknak számára nem ajánlott
  • Játékidő:: 90 perc
  • Filmstudió:: InterCom
  • Magyar forgalmazó:: InterCom
  • Magyar bemutató:: 2017 november 23.
Címkék:

Kapcsolódó elemek

Megjött Apuci 2 nov. 04, 2017
Rossz anyák karácsonya nov. 04, 2017
Állati jó kekszek nov. 04, 2017
Tovább a kategóriában: « Madame Coco »

Új hozzászólás

A csillaggal (*) jelölt mezők kitöltése kötelező. A HTML kódok használata nem engedélyezett.

Kiemelt

Bejegyzések
cache/resized/280c5673b62dd9425d989497eb9f50a7.jpg
Filmek
cache/resized/05f42cecbfda09ec8efd9763e8a4a658.jpg
Hűtés-Fűtés, Párásít ON-OFF
cache/resized/aef98fa91f02b4dd15467d377dd9e022.jpg
Fényképezőgép

Kapcsolat

  • Kérdés esetén írj, Email részre klikkelve.
  • Budapest
  • (+36)70 609 - 5140 
  • Email
Top
Weboldal sütiket használ. Szolgáltatásaink használatával Ön belegyezik a sütik használatába. More details…