Sandra D. Burrel aug. 22, 2017

2018 első felében érkezik a Samsung Galaxy S9

Az új értesülések szerint a Samsung legújabb S szériás készülékével már a végsőkig feszíti a határokat. Állítólag az S9 alaplapja olyan technológiával fog készülni, ami lehetővé teszi, hogy nagyobb akkumulátor férjen be a készülék burkolata alá, ezt persze úgy megoldva, hogy ne legyen vastagabb a szerkezet.

A találgatásokra és a pletykákra hallgatva a Samsung búcsút int a kis méretű kijelzőnek és marad az 5,8” és a 6,2”-os modellnél.

A cég már a Galaxy S8-nál szerette volna a kijelzőbe épített ujjlenyomatolvasót megvalósítani, de sajnos nem készült el időben, így minden valószínűséggel az új készülék már megkapja.

Ha minden igaz, az okostelefon az SPL vagyis a Substrate Like PCB technológiával fog megjelenni, ami által még több alkatrészt helyezhet el a gyártó egyetlen alaplapra úgy, hogy csökkenti azok méretét, illetve még egy plusz réteget használ a komponensek elhelyezésére.
Természetesen a Samsung Galaxy S9-ről szóló híreket a gyártó még nem erősítette meg, így még kíváncsiabban várhatjuk a 2018-ra tervezett csúcskészülék megjelenését.

A Galaxy S sorozat híres a prémium dizájnról és verhetetlen teljesítményeiről. Megnézve az S8 értékelését is, elégedett lehet a Samsung cég, de várhatóan még ennél is többet fogunk kapni 2018. február 25-én a bejelentés napján.

A Galaxy S9 és az S9 plusz, a pletykák szerint a Star és Star 2 nevet fogják képviselni.
Az SM-G9650 modellnévvel rendelkező eszköz egy 1,78 GHz-es négymagos Snapdragon 845 processzorral és csak 4 GB RAM-mal van felsorolva.

További információk

  • Műszaki adatok

Címkék:

Kapcsolódó elemek

Új hozzászólás

A csillaggal (*) jelölt mezők kitöltése kötelező. A HTML kódok használata nem engedélyezett.

Kiemelt

Bejegyzések
cache/resized/9a9cc6f614b3991a24adcd147b88ddc6.jpg
Hűtés-Fűtés, Párásít ON-OFF
cache/resized/0386b378badc805aa3faaaee95ff6cae.jpg
Hűtés-Fűtés, Párásít ON-OFF

Kapcsolat

  • Kérdés esetén írj, Email részre klikkelve.
  • Budapest
  • (+36)70 609 - 5140 
  • Email
Top
Weboldal sütiket használ. Szolgáltatásaink használatával Ön belegyezik a sütik használatába. More details…